Boribon és Annipanni a Biennálén

Az ötödik napján már kicsit nehezebben szántam rá magam, hogy felkeljek reggel a tizenötödik gyerekelőadás miatt. Boribon és Annipanni, Budapest Bábszínház; majd megnézem Pesten. Némi rábeszélés hatására azonban mégis ott voltam – és egyáltalán nem bántam meg. A nagyszínpad nézőtere szinte teljesen dugig van, még a páholyokban is ülnek, pedig nekünk a nézőtéris néni azt mondta, nem szabad. A zsűri több tagja is ül a közelben – látszik, hogy ismerik az előadást, izgatottan várakoznak, van, aki három kisgyerekével és a gyerekek által mozgatott három Boribon figurával a fején. Hamarosan meg is értem a lelkesedésüket: mese-szép díszlet, kedves bábok, profi színészek és megunhatatlan történetek jellemzik az előadást. A zene is fantasztikus, én a másodéves bábszínészek között ülök, akik boldogan énekelnek minden egyes dalt, miközben a nézőtéren egyre több gyerek áll neki táncolni. A humor sem hiányzik az előadásból, hol gyerek, hol felnőtt kacagás harsan fel, legtöbbször talán mégis a kettő együtt. A szemünk előtt megjelenő esti égbolt teljesen elvarázsolja a kicsiket. Boribon betegségénél pedig én esek kétségbe, ijedten kérdezem beavatott szomszédomat, hogy ugye Boribon nem fog meghalni? (Tudom, tudom, gyerekelőadás, de akkor is…) Szerencsére a válasz egy megrökönyödött dehogy is, így nyugodtan nézem tovább a folytatást. Mikor elkezd összemenni a függöny, akkor észlelem, hogy eltelt másfél óra, vége az előadásnak. Valamelyik szakmai beszélgetésen került szóba, hogy vidéken a közönség „jól nevelt” – itt azonban megvan a hiányolt „rock-koncertes” hangulat, hatalmas vastaps, hujjogás. Bizton állíthatom, hogy Boribon és Annipanni rajongói klubja újabb tagokkal bővült.

Fabacsovics Lili