Ő még a bölcsőben kalimpál, mi már nyújtjuk a kezünket. Belé fog kapaszkodni, bizalma még teljes, a világ vagyunk számára. Nem mindegy, mit kínálunk. Cumit, csörgőt, simogatást… Csecsemőszínházat például. Ő mosolyogni fog, nem engedi el a kezünket – és már csak rajtunk múlik. Ha színházat nyújtunk neki, ő, a bölcsis, az óvodás jön velünk. Vigyázz, a rossz színházzal is lelkesen megy, aztán kamaszként már messzire elkerüli az épületet is. És többé vissza sem talál. Jó színházat nyújtsunk hát neki, és akkor iskolásként is a miénk marad. A színházé. Ha pedig a kamasz élet-halál bajait nem gügyögéssel vagy fölényes didaxissal akarjuk elkenni, de őszintén és értőn fordulunk felé, ő sem fordít dacosan hátat nekünk. Velünk marad, a színházzal marad.
Velünk tanulja a színházat, bennünket, a világot – mi vele tanuljuk őt. Együtt vagyunk egy egész életen át, kézen fogva, kíváncsian, a játék örömét kínálva egymásnak. Kimondhatjuk: járunk. A színház és a gyermek, az ifjú, az ember.
Erre a kézfogásra példa a Biennálé. Több mint példa – etalon. Mi, kaposváriak büszkék vagyunk arra, hogy ez nálunk, általunk, velünk történik meg.
Bérczes László
A Biennálé házigazdája
They are still wobbling in the cradle when we already give them a hand. They will grab it; their confidence is unbroken, we are the world to them. So, it is not indifferent what we offer them: a pacifier, a rattler, or stroking. Or theatre for tiny tots, for instance! It will make them smile, they will not let go of our hand – and it all depends on us. If we offer them the experience of theatre, they, the toddlers, the kindergarten children will trust us and come with us. Be ware, for they will be enthusiastic! Even if you offer them bad theatre. This, later on, will result in their evading the very building of theatres as adolescents and adults. Thus, they will never find their way back to us. Let us give them good theatre. Thus, they will stay with us, with the theatre as primary school pupils, as teenagers. Let us turn toward them with honesty and understanding so that they would not turn their stubborn backs on us.
They learn about theatre, people and the world through us – and we learn about them through them as audience. We remain together, for life, holding each other’s hand, curious and happy over the joy of playing together: the theatre and the child, the youth, the wo/man.
The Biennale not simply a unique example of such holding hands but a standard we all should follow. The artists and citizens of Kaposvár are proud to host, assist and keep alive such a wonderful encounter between art and children.
László Bérczes
Host of the Biennale
