NeCsakNézz
Színházi nevelési konferencia
az ASSITEJ Magyar Központ, a Kaposvári Egyetem és az InSite Drama szervezésében
2014. május 8-10., Kaposvár
Az elmúlt évben számos konferencia, fesztivál és szakmai nap foglalkozott a színházi neveléssel, és úgy tűnik, egyre többekben van igény a téma kapcsán elmélyültebb párbeszédre, közös gondolkodásra és műhelymunkára. Három napos konferenciánk első napja a német színházpedagógia és osztályterem-színház módszertanába enged betekintést, a második napon a felkészítő- és feldolgozó foglalkozások tematikájáról, tartalmáról és formájáról gondolkodunk közösen, míg a harmadik napot a kategorizáció és terminológia kérdéskörének szenteljük. Erre a három napra nem csak szakmabelieket várunk, hanem a téma iránt nyitott pedagógusokat, színházak munkatársait, kutatókat, ifjúsági munkásokat, ill. mindenkit, aki érdeklődik a színházi nevelés iránt.
Program
2014. május 8.
Együd Árpád Művelődési Központ, Kisterem
13:00 Lutz Hübner és Stefan Fischer-Fels: „Ifjúsági színház – arccal a valóság felé”
Lutz Hübner rendező-író és Stefan Fischer-Fels, a GRIPS művészeti vezetője a kortárs német ifjúsági színházi kutatásokról beszélnek.
13:40 Gerd Taube: Kortárs német ifjúsági színház
Gerd Taube a Német Gyermek- és Ifjúsági Színházi Nevelési Társulatok Szövetségének (BKJ) elnöke áttekintést ad a kortárs német ifjúsági színházi műhelyekről és a műfaj körül zajló vitáról.
A prezentációk után beszélgetés az előadókkal. Moderátor: Vidovszky György
Együd Árpád Művelődési Központ, Nagyterem
15:30 Lutz Hübner-Sarah Nemitz: Aussetzer (GRIPS Theater, Berlin)
Csiky Gergely Színház
17:00 Janne Teller: Semmi (Budapest Bábszínház)
2014. május 9.
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar
10:00–17:00 Gyakorlati kérdések a Semmi kapcsán – műhelymunka
Különféle műhelyek egymástól eltérő stílusban és módszertanok alapján dolgoznak szerte az országban. Megvizsgáljuk, ugyanahhoz a színházi előadáshoz hány féle feldolgozás készíthető.
Moderátorok: az InSite Drama és a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház munkatársai
2014. május 10.
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar
9:00–17:00 Kategorizálási javaslatok – műhelymunka
Szakmai beszélgetés a Színházi nevelési programok kézikönyve „Kategorizálási javaslatok” c. fejezete kapcsán.
Moderátorok: Gáspár Máté, Gyombolai Gábor, Ugrai István, Végh Ildikó
Kapcsolattartó és szakmai vezető: Végvári Viktória (vegvarivik@gmail.com)
Don’tJustStare
Theatre Educational Conference
organized by ASSITEJ Hungary, the University of Kaposvár and InSite Drama
Kaposvár, May 8-10, 2014
Program
8th May 2014
Együd Árpád Művelődési Központ, Small auditorium
12.30 p.m. registration
13.00 p.m. Lutz Hübner and Stefan Fischer-Fels’ presentation: "YOUTH THEATER: FACING REALITY"
Starting from information about "AUSSETZER", performed by Grips Theater at the Festival in Kaposvar, Lutz Hübner and Stefan Fischer-Fels will give a lecture about Research and Development of contemporary Youth-Plays and give some more examples of Lutz Hübners work.
13.40 p.m. Prof. Gerd Taube’s presentation: Contemporary Theatre for Young Audiences in Germany
Gerd Taube gives in his report about an overview about structures and facts of the system of the contemporary TYA in Germany. He gives an insight in the artistic debate, the artistic concept and the aesthetic of the contemporary TYA in Germany.
After the presentations: discussion with the presenters. Moderator: György Vidovszky
Együd Árpád Művelődési Központ, Theatre
15.30 p. m. GRIPS Theater (Berlin): Aussetzer
Csiky Gergely Theatre
17.00 p. m. Budapest Puppet Theatre: Janne Teller: Nothing
19.30 p. m. participation at the Biennal’s daily professional discussion
9th May 2014
Faculty of Arts and Design, Universtiy of Kaposvári
9.30 a.m. registration
10.00 a. m. to 5.00 p. m. Educational program: variations on Nothing – workshops
Divers programs and schools approach TYA differently. During the workshop, we are taking a look at the same performance from different vantage points.
10th May 2014
Faculty of Arts and Design, Universtiy of Kaposvári
9.00 a. m. to 5.00 p. m. Discussion on the problematics of labelling and categorization – workshop
The workshops are based on the recently published Színházi Nevelési Programok Kézikönyve (Manual for Theatre Educational Program sin Hungary).
Contact person: Viktória Végvári (vegvarivik@gmail.com, 00 36 20 324 19 83)