A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fabacsovics Lili. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fabacsovics Lili. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, május 9

Boribon és Annipanni a Biennálén

Az ötödik napján már kicsit nehezebben szántam rá magam, hogy felkeljek reggel a tizenötödik gyerekelőadás miatt. Boribon és Annipanni, Budapest Bábszínház; majd megnézem Pesten. Némi rábeszélés hatására azonban mégis ott voltam – és egyáltalán nem bántam meg. A nagyszínpad nézőtere szinte teljesen dugig van, még a páholyokban is ülnek, pedig nekünk a nézőtéris néni azt mondta, nem szabad. A zsűri több tagja is ül a közelben – látszik, hogy ismerik az előadást, izgatottan várakoznak, van, aki három kisgyerekével és a gyerekek által mozgatott három Boribon figurával a fején. Hamarosan meg is értem a lelkesedésüket: mese-szép díszlet, kedves bábok, profi színészek és megunhatatlan történetek jellemzik az előadást. A zene is fantasztikus, én a másodéves bábszínészek között ülök, akik boldogan énekelnek minden egyes dalt, miközben a nézőtéren egyre több gyerek áll neki táncolni. A humor sem hiányzik az előadásból, hol gyerek, hol felnőtt kacagás harsan fel, legtöbbször talán mégis a kettő együtt. A szemünk előtt megjelenő esti égbolt teljesen elvarázsolja a kicsiket. Boribon betegségénél pedig én esek kétségbe, ijedten kérdezem beavatott szomszédomat, hogy ugye Boribon nem fog meghalni? (Tudom, tudom, gyerekelőadás, de akkor is…) Szerencsére a válasz egy megrökönyödött dehogy is, így nyugodtan nézem tovább a folytatást. Mikor elkezd összemenni a függöny, akkor észlelem, hogy eltelt másfél óra, vége az előadásnak. Valamelyik szakmai beszélgetésen került szóba, hogy vidéken a közönség „jól nevelt” – itt azonban megvan a hiányolt „rock-koncertes” hangulat, hatalmas vastaps, hujjogás. Bizton állíthatom, hogy Boribon és Annipanni rajongói klubja újabb tagokkal bővült.



Fabacsovics Lili

szerda, május 7

Állampolgári ismeretek Kaposváron


Boronkay Somával, az Állampolgári ismeretek dramaturgjával egy kaposvári étterem teraszán találkoztam a szakmai beszélgetést követően. Előző nap nem ért rá, próbálniuk kellett, hogy aztán este, a túlcsorduló próbateremben learathassák a jól megérdemelt babérokat. A szakmai beszélgetés szerdára csúszott, oda is sokan jöttek el – a fél órás intervallum minden eddiginél kevesebbnek bizonyult. Most a teraszon ül, háttérben a kivilágított Fő térrel, egy majdnem virágzó leanderrel, Limoncellot- kortyolgat, miközben jól megérdemelt vacsorájára vár.

-Az előadás kezdetén Amerikáról, Georgiáról esik szó, ti viszont hamar átváltotok magyar helyzetre, magyar környezetre…
-Mark Ravenhill darabjának eredeti címe Citizenship, ami nagyon sok mindent jelent. A próbák elején a magyar nyersfordítással dolgoztunk, aminek a címe talán Állampolgárság volt. Nagyjából akkoriban került be az új Nemzeti Alaptantervbe az állampolgársági ismeretek óra, amihez természetesen megjelentek tankönyvek is. A legnépszerűbb a Mozaikos, amit az előadásban is használunk, az órai jelenetet konkrétan ebből olvassák fel a színészek. Nagyon tanulságos könyv, női jogokról például egyáltalán nincs benne szó, vagy legalábbis nagyon minimálisan, a szexuális identitás nincs megkülönböztetve, olyan szó, hogy homoszexuális, egyszerűen nincs is benne.

-Hányadik előadás volt a mostani?
-A kilencedik, ebből ez volt a második fesztiválunk. Az Állampolgári ismeretek alapvetően tantermi előadásnak készült, persze még mindig kérdés, hogy mennyire működhetne annak. Mikor a szövegkönyvet írtam, akkor az én fejemben ez például egyáltalán nem befolyásolt semmit. Szerintünk végzősöknek játszható, erről a korosztályról szól, ez a célközönség. Osztálytermi térben még nem próbáltuk, bár nagyon szeretnénk. Az előadás terének az is a funkciója, hogy osztálytermi környezetben tudjuk játszani – közben persze a hat padnak atmoszférateremtő hatása is van, a fény pedig amúgy sima neon szokott lenni. Teljes mértékben iskolai hangulatot szerettünk volna teremteni.


-Említetted a szakmai beszélgetésen, hogy kicsit feltuningoltátok a karaktereket és a jelenetek. Például mivel?
-A Ravenhill darab vázát tartottuk meg, az alapszituációkat, a szerkezetet, a karaktervázakat. Raktunk be jeleneteket, például hogy a jósnőnek ne csak egy legyen. Ravenhillnél főleg a Tomi és Anna által játszott karaktereken van a hangsúly, mi feltuningoltuk az osztálytársakat is. Minket nem annyira a buzizás érdekelt az egészben, mert az egy idő után ellaposodik, hanem sokkal inkább az, hogy mi az a közeg, amiben élünk. A szakmai beszélgetésen kérdezte valaki, hogy ha ez az előadás a mi életünket mutatja be, akkor mitől színház. Attól, hogy gyors a tempója és elrajzolt. Például nagyon jó kérdés, hogy mennyire sztereotípiák a karakterek
-Az, hogy a színészek a saját nevükön játszanak, szerzői instrukció volt?
-A darab úgy keletkezett, hogy van egyfajta színházi nevelési módszer Angliában, ami kapcsán meghívták Ravenhillt, hogy csináljon valamit a diákokkal. Elkezdte impróztatni őket, ebből született a Citizenship, amit aztán előadtak a National Theatre-ben is és ebben a fiatalok a saját nevükön szerepelnek. Nálunk az olvasón a színészek nem a saját nevüket látták, hanem a karakterneveket, ezekkel próbáltak később is. A bemutató előtt egy vagy két héttel merült fel, hogy játszanak a saját neveiken. Eleinte volt, akit ez zavart, de mostanra ez elmúlt, mert így sokkal természetesebb az egész, az angol nevek nagyon elütöttek.
Tengely Gábor (a rendező) amúgy is szerette volna némiképp reprodukálni a Ravenhill darab létrejöttét, hogy a mi előadásunk is improvizatív jellegű legyen. Az olvasópróbára készült egy húzott verzió a nyersfordításból és az első héten, a próbák előtt leimpróztatta az összes jelenetet, amiket én leírtam, illetve kerültek be plusz jelenetek is. Aztán ha valamire nem sikerült az impró, vagy nem maradt rá idő, akkor azt megírtuk Gáborral. Az előadásban már minden rögzített.


-A szakmai beszélgetésen szóba jött, hogy nagyon kitettek az agresszív jelenetek. Nem szoktak történni kisebb balesetek?
-Most például véletlen volt a telefonnal az orrba vágás. De amúgy minden pontosan meg van koreografálva. Én nem érzem soknak, ugyanezeket láttam magam körül, pedig én egy elit gimibe jártam. Ott is erőteljes volt ez a szélsőjobboldali szál, az agresszió… Amúgy eddig senki nem volt, aki igazán kiakadt volna az előadáson, aki kiment volna.

-Mi alapján lettek kiválasztva a színészek?
-Gábor az akkor végzett bábszínész osztály hallgatóival szerette volna megcsinálni az előadást. Először olvasószínházi kereketek között foglalkozott a darabbal, ami nagyon megtetszett neki, ezért gondolta, hogy milyen jó lenne ennek az osztálynak. De a próbák nyáron voltak, a színészek nem nagyon értek rá, ezért csatlakoztak az éppen végzett kaposvári színészek közül páran. Úgyhogy ez végülis egy kaposvári-színműs végzős koprodukció volt, kivéve Rita, Balázs és az idősebb színészek.
Gábornak ez volt az első nem bábos előadása. A közönség jól fogadta és szerintem is jó lett. Pedig elég kritikus vagyok az előadásaimmal kapcsolatban, tízből mondjuk ötöt érzek magaménak és még kevesebbel vagyok megelégedve. Sokat adott a színészeknek az előadás, de Gábor is mondta, hogy neki például a rendezői bátorságát nyitotta meg, mert szabadon improvizáltatni, sokkal szabadabban bánt az anyaggal is, felszabadította őt is, mint rendezőt.

Fabacsovics Lili
Színház- és Filmművészeti Egyetem





Egy reggel Kaposváron


Kilenc óra negyvenötkor esek be a színházba, páran már ülnek a büfében, reggeliznek. Egy gyors szendvics, egy pohár narancslé és már szól is a hívó – Kabóca Bábszínház (Veszprém), Pepita, kezdés öt perc múlva. Két emelet futás, rengeteg lépcső, de legalább ledolgozzuk a még fel sem dolgozott reggelit. Még éppen beférünk, én már csak a gyerekek közé. Jönnek még páran, anyukák, babák – no meg a szakma. Ülök a földön, lábamon egy gyerek, mellettem egy anyuka, aki végig narrálja az előadást („napocska, holdacska”), miközben egy másik a lábainál fogva húzza vissza színpadra vágyó csemetéjét. A két színésznő közben ismerkedik a világgal, varázsol és csodát tesz. A gyerekek tátott szájjal figyelnek, kacagnak, mennének a guruló piros labdák után. Szerencséjük van, az előadás után lehet menni játszani – mi nem maradunk, ez már tényleg a kicsik terepe. A miénk pedig ismét a büfé – előadást kitárgyalni, jeleneteket próbálni, meg persze blogot írni…

Fabacsovics Lili
Színház- és Filmművészeti Egyetem


hétfő, május 5

Biennálé 7.1


Hétfő, délután öt óra, a kaposvári Csiky Gergely Színház legendás nagytermében népes gyereksereg várja a Világszép nádszálkisasszony meséjét. A szép Juliska helyett azonban egy rövid dalt (a Biennálé szignálját) követően egy bajszos (Novák János) és egy szakállas bácsi (Bérczes László) jelenik meg a színpadon. Az ifjú közönség türelmesen, érdeklődve figyeli a megnyitót (vagy ez már az előadás része lenne?): hivatalosan is kezdetét veszi a VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé. 

A minden eddiginél gazdagabb programból és számtalan helyszínből a város polgármestere, Szita Károly külön kiemeli a Fő utcán található utca- és kirakatszínházat. Sor kerül az életműdíjasok bemutatására (ketten később érkeznek, egyikőjük pedig betegség miatt nem tud jelen lenni), a gyerekek lelkesen fogadják Csukás István Süsüvel közös fotóját, Nánay István díját főleg a szakma köszönti lelkesen, Molnár Piroska Bors nénis képe kaposvári emlékeket idéz, Pogány Judit személyisége, meghatottsága, hamupipőkés története pedig mindenkit elvarázsol. Ismét megszólal a szignál (ezúttal egy másik változatban), zárul a függöny. 

A gyerekek csalódottan hujjognak, de máris kezdődik a Csiky Gergely Színház látványos, nagyszabású Világszép nádszálkisasszonya, kenyérgombával, animációval, dalokkal és sok-sok kacagással kísérve. Az előadás után a szakmát külön is köszöntik, Andai Katalin, az előadások válogatója mindegyik választottjáról mond egy-két jó szót (a fesztivál programja olyan bőséges, hogy sajnos fizikai lehetetlenség mindegyiket megnézni), Vidovszky György bemutatja a fesztiválon részt vevő művészeti egyetemisták programját, a Next Generationt, Végvári Viktória pedig a NeCsakNézz – Színházi nevelési konferenciáról beszél. Sor kerül az első új generációs szakmai beszélgetésekre is, aztán még belefér egy-két fröccs a büfében, utána viszont irány aludni, hiszen kedden folytatódik a VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé.

Fabacsovics Lili
Színház- és Filmművészeti Egyetem