Kilenc óra negyvenötkor esek be a színházba,
páran már ülnek a büfében, reggeliznek. Egy gyors szendvics, egy pohár
narancslé és már szól is a hívó – Kabóca Bábszínház (Veszprém), Pepita, kezdés
öt perc múlva. Két emelet futás, rengeteg lépcső, de legalább ledolgozzuk a még
fel sem dolgozott reggelit. Még éppen beférünk, én már csak a gyerekek közé.
Jönnek még páran, anyukák, babák – no meg a szakma. Ülök a földön, lábamon egy
gyerek, mellettem egy anyuka, aki végig narrálja az előadást („napocska,
holdacska”), miközben egy másik a lábainál fogva húzza vissza színpadra vágyó
csemetéjét. A két színésznő közben ismerkedik a világgal, varázsol és csodát
tesz. A gyerekek tátott szájjal figyelnek, kacagnak, mennének a guruló piros
labdák után. Szerencséjük van, az előadás után lehet menni játszani – mi nem maradunk,
ez már tényleg a kicsik terepe. A miénk pedig ismét a büfé – előadást
kitárgyalni, jeleneteket próbálni, meg persze blogot írni…
Fabacsovics Lili
Színház- és Filmművészeti Egyetem
