Állampolgári ismeretek Kaposváron

Boronkay Somával, az Állampolgári ismeretek dramaturgjával egy kaposvári étterem teraszán találkoztam a szakmai beszélgetést követően. Előző nap nem ért rá, próbálniuk kellett, hogy aztán este, a túlcsorduló próbateremben learathassák a jól megérdemelt babérokat. A szakmai beszélgetés szerdára csúszott, oda is sokan jöttek el – a fél órás intervallum minden eddiginél kevesebbnek bizonyult. Most a teraszon ül, háttérben a kivilágított Fő térrel, egy majdnem virágzó leanderrel, Limoncellot- kortyolgat, miközben jól megérdemelt vacsorájára vár.

-Az előadás kezdetén Amerikáról, Georgiáról esik szó, ti viszont hamar átváltotok magyar helyzetre, magyar környezetre…

-Mark Ravenhill darabjának eredeti címe Citizenship, ami nagyon sok mindent jelent. A próbák elején a magyar nyersfordítással dolgoztunk, aminek a címe talán Állampolgárság volt. Nagyjából akkoriban került be az új Nemzeti Alaptantervbe az állampolgársági ismeretek óra, amihez természetesen megjelentek tankönyvek is. A legnépszerűbb a Mozaikos, amit az előadásban is használunk, az órai jelenetet konkrétan ebből olvassák fel a színészek. Nagyon tanulságos könyv, női jogokról például egyáltalán nincs benne szó, vagy legalábbis nagyon minimálisan, a szexuális identitás nincs megkülönböztetve, olyan szó, hogy homoszexuális, egyszerűen nincs is benne.

-Hányadik előadás volt a mostani?

-A kilencedik, ebből ez volt a második fesztiválunk. Az Állampolgári ismeretek alapvetően tantermi előadásnak készült, persze még mindig kérdés, hogy mennyire működhetne annak. Mikor a szövegkönyvet írtam, akkor az én fejemben ez például egyáltalán nem befolyásolt semmit. Szerintünk végzősöknek játszható, erről a korosztályról szól, ez a célközönség. Osztálytermi térben még nem próbáltuk, bár nagyon szeretnénk. Az előadás terének az is a funkciója, hogy osztálytermi környezetben tudjuk játszani – közben persze a hat padnak atmoszférateremtő hatása is van, a fény pedig amúgy sima neon szokott lenni. Teljes mértékben iskolai hangulatot szerettünk volna teremteni.

-Említetted a szakmai beszélgetésen, hogy kicsit feltuningoltátok a karaktereket és a jelenetek. Például mivel?

-A Ravenhill darab vázát tartottuk meg, az alapszituációkat, a szerkezetet, a karaktervázakat. Raktunk be jeleneteket, például hogy a jósnőnek ne csak egy legyen. Ravenhillnél főleg a Tomi és Anna által játszott karaktereken van a hangsúly, mi feltuningoltuk az osztálytársakat is. Minket nem annyira a buzizás érdekelt az egészben, mert az egy idő után ellaposodik, hanem sokkal inkább az, hogy mi az a közeg, amiben élünk. A szakmai beszélgetésen kérdezte valaki, hogy ha ez az előadás a mi életünket mutatja be, akkor mitől színház. Attól, hogy gyors a tempója és elrajzolt. Például nagyon jó kérdés, hogy mennyire sztereotípiák a karakterek

-Az, hogy a színészek a saját nevükön játszanak, szerzői instrukció volt?

-A darab úgy keletkezett, hogy van egyfajta színházi nevelési módszer Angliában, ami kapcsán meghívták Ravenhillt, hogy csináljon valamit a diákokkal. Elkezdte impróztatni őket, ebből született a Citizenship, amit aztán előadtak a National Theatre-ben is és ebben a fiatalok a saját nevükön szerepelnek. Nálunk az olvasón a színészek nem a saját nevüket látták, hanem a karakterneveket, ezekkel próbáltak később is. A bemutató előtt egy vagy két héttel merült fel, hogy játszanak a saját neveiken. Eleinte volt, akit ez zavart, de mostanra ez elmúlt, mert így sokkal természetesebb az egész, az angol nevek nagyon elütöttek.

Tengely Gábor (a rendező) amúgy is szerette volna némiképp reprodukálni a Ravenhill darab létrejöttét, hogy a mi előadásunk is improvizatív jellegű legyen. Az olvasópróbára készült egy húzott verzió a nyersfordításból és az első héten, a próbák előtt leimpróztatta az összes jelenetet, amiket én leírtam, illetve kerültek be plusz jelenetek is. Aztán ha valamire nem sikerült az impró, vagy nem maradt rá idő, akkor azt megírtuk Gáborral. Az előadásban már minden rögzített.

-A szakmai beszélgetésen szóba jött, hogy nagyon kitettek az agresszív jelenetek. Nem szoktak történni kisebb balesetek?

-Most például véletlen volt a telefonnal az orrba vágás. De amúgy minden pontosan meg van koreografálva. Én nem érzem soknak, ugyanezeket láttam magam körül, pedig én egy elit gimibe jártam. Ott is erőteljes volt ez a szélsőjobboldali szál, az agresszió… Amúgy eddig senki nem volt, aki igazán kiakadt volna az előadáson, aki kiment volna.

-Mi alapján lettek kiválasztva a színészek?

-Gábor az akkor végzett bábszínész osztály hallgatóival szerette volna megcsinálni az előadást. Először olvasószínházi kereketek között foglalkozott a darabbal, ami nagyon megtetszett neki, ezért gondolta, hogy milyen jó lenne ennek az osztálynak. De a próbák nyáron voltak, a színészek nem nagyon értek rá, ezért csatlakoztak az éppen végzett kaposvári színészek közül páran. Úgyhogy ez végülis egy kaposvári-színműs végzős koprodukció volt, kivéve Rita, Balázs és az idősebb színészek.

Gábornak ez volt az első nem bábos előadása. A közönség jól fogadta és szerintem is jó lett. Pedig elég kritikus vagyok az előadásaimmal kapcsolatban, tízből mondjuk ötöt érzek magaménak és még kevesebbel vagyok megelégedve. Sokat adott a színészeknek az előadás, de Gábor is mondta, hogy neki például a rendezői bátorságát nyitotta meg, mert szabadon improvizáltatni, sokkal szabadabban bánt az anyaggal is, felszabadította őt is, mint rendezőt.

Fabacsovics Lili

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Paravánon innen és túl

Amikor az ember, aki bábos (tehát életvitelszerűen bábszínházcsinálással foglalkozik) ne adj’ isten egy másik emberrel találkozik, aki nem bábos (tehát életvitelszerűen nem bábszínházcsinálással foglalkozik), rögtön azután, hogy bevallotta, hogy bábos (tehát életvitelszerűen bábszínházcsinálással stb.), igyekszik tisztázni, mi is a bábszínház ahhoz képest, amit a másik ember (aki nem bábos, tehát életvitelszerűen nem stb.) a műfajról vél. Ilyenkor az ember, aki bábos (tehát… tudjuk) olyanokat szokott mondani, hogy “a bábszínház nem csak annyi, hogy jön a nyuszika a paravánon”, vagy hogy “a bábszínész is színész, csak azon felül még bábozni is tud”, vagy hogy “a bábszínház nem életkor, hanem műfaj”. Mert a báb valóban nagyon sok minden – a paravános, kesztyűs bábjátéktól az árnyszínházon, a bunrakun, a marionetten át mindenféle vegyes technikával előállított varázslatokig, még ha az idei biennálén a műfaj meglehetősen csekély lehetőséget kapott is a program válogatóitól sokszínűségének bizonyítására

Itt van viszont a szombathelyi bábszínház Vitéz László előadása. A vásári hagyomány izgalmas, hűséges, mégis új energiákat használó továbbéltetése, Boráros Szilárd gyönyörű bábjaival, Kovács Géza értő rendezésében. A vásári játékban a legnagyobb érdem, persze, mindig a vásári játékosé – ez a Vitéz László pedig Takács Dániel mestervizsgája. Az ember, aki bábos (tehát…) sok mindent gondol a fiatal művész teljesítményéről, a pontos bábmozgatásról, a két kéz anyanyelvi szinten elsajátított függetlenítéséről, a fantasztikusan kivitelezett ritmusjátékokról, a közönséggel való remek kapcsolattartásról, a kiválóan elkülönülő karakterhangokról és még számos dologról. Legesleginkább mégis azt viszi haza ebből az előadásból, hogy a hagyomány, a magyar vásári kesztyűsbábjéték hagyománya, él és virágzik, gyerekek, felnőttek, bábos emberek (…) és nem bábos emberek (…) nagy gyönyörűségére.

Markó Róbert

Egy reggel Kaposváron

Kilenc óra negyvenötkor esek be a színházba, páran már ülnek a büfében, reggeliznek. Egy gyors szendvics, egy pohár narancslé és már szól is a hívó – Kabóca Bábszínház (Veszprém), Pepita, kezdés öt perc múlva. Két emelet futás, rengeteg lépcső, de legalább ledolgozzuk a még fel sem dolgozott reggelit. Még éppen beférünk, én már csak a gyerekek közé. Jönnek még páran, anyukák, babák – no meg a szakma. Ülök a földön, lábamon egy gyerek, mellettem egy anyuka, aki végig narrálja az előadást („napocska, holdacska”), miközben egy másik a lábainál fogva húzza vissza színpadra vágyó csemetéjét. A két színésznő közben ismerkedik a világgal, varázsol és csodát tesz. A gyerekek tátott szájjal figyelnek, kacagnak, mennének a guruló piros labdák után. Szerencséjük van, az előadás után lehet menni játszani – mi nem maradunk, ez már tényleg a kicsik terepe. A miénk pedig ismét a büfé – előadást kitárgyalni, jeleneteket próbálni, meg persze blogot írni…

Fabacsovics Lili

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Apró hősökre márpedig szükség van!

Reggel hősiesen tülekedtem át a Fő utcán egy csomó gólyalábas srác között, hogy elérjem a színészbüfét, és a kis reggeli foltos kalácsomat. Küzdelmem jutalma volt még a forró kávé, és a Káva Kulturális Műhely Apró Hősök előadása.

Miért nem lehet valakit, aki rossz döntéseket hoz, egyszerűen csak leváltani? Mi az a hatalom, és hogyan működik? Miért utálja a fajárók népe a pőrék népét, ráadásul úgy, hogy nem is ismerik őket? Zsarnokságról, előítéletekről kérdez, gondolkoztat ez a nagyszabású mese 9-10 éves gyerekeket.

Itt nem elég az igazságérzet és a heves lelkesedés. A gyerekeknek érvelniük kell, és a folyamat, ahogy ráébrednek erre, és elkezdenek az igeneken, nemeken túl fontos érveket is kiabálni, nagy érdeme az előadásnak. A társulat rutinosan tartja kézben a foglalkozást, és kísérletet tesznek arra, hogy a színházi nevelésben felhasználják a bábot.

A Kávások maguk is először használnak bábot, s ezzel szokás szerint új utakat is keresnek. Engem személy szerint nagyon érdekel, hogy a jövőben milyen szerepet tölthet be majd a báb, mint eszköz a színházi nevelésben.

Szaladok tovább a Fő utcán, átlelkesülve a gyerekek vagány kiállásától a zsarnok ellen.

Bodor Panna

színházi dramaturg - SZFE