Hovatovább avagy

Kő, papír, olló

Pass Andrea drámája annak ellenére, hogy rengeteg kamasz-problematikát vet fel (talán kissé túl sokat is) elsősorban a továbbtanulás problematikáját dolgozza fel a tantermi színház keretei közt. Rendkívül nehéz tizennyolc éves korban eldönteni. hogy akkor mi is legyen az a bizonyos hogyan tovább. Szerintem ezért is tolódik ki ennyire a továbbtanulásunk, mert tizenéves fejjel még szinte képtelenség dönteni a bizonyos egy és véglegesről. A dráma olyan kérdéseket feszeget, amik elengedhetetlenek egy ifjúsági biennálén. A hogyan és hova kérdéskörét, a barátság és az itthon maradás kontra külföldön tanulás dilemmáját, az önkép az önelfogadás kálváriáit és persze az örökérvényű és elengedhetetlen szerelem bonyodalmát sűríti egy tanóra (45perc) keretébe.

Stork Natasa, Porogi Ádám és Ötvös András színészi jelenléte és természetessége és már–már civilsége zavarba ejtően hiteles és pontos. Minden szavukat elhiszem, mert tökéletesen megteremtik-élik az érettségizők korában lévő kamaszokat. Az előadás színház nevelési részével a Biennálé fesztivál-jellege miatt ismét furcsa helyzet állt elő: miután az első 45 perc, maga a színházi előadás véget ért, és meg lettek szólítva a gyerekek, totális némacsend állt be a meghívott osztály tagjai közt. Talán a szakmai közönség jelenléte frusztrálta őket. Bár kétségtelen, hogy maga az előadás hirtelen és váratlanul ért véget, amihez nehéz volt kapcsolódni. Akárhogyan is, mi, a „szakmai közönség” távoztunk, s ezzel remélhetőleg megsegítettük egy felszabadult beszélgetés megszületését.

                                                                                                            Szenteczki Zita

Ugrott a Szilveszter?

A Kerekasztal és a Szputnyik koprodukciójaként született a Hosszabbik út című színházi nevelési program, a rendezővel, Gigor Attilával beszélgettem. Ebből a beszélgetésből kiderült, hogy Gigor Attilát most leginkább ez a színházi forma és korosztály érdekli. A közelmúltban tantermi előadásként rendezte meg az Antigonét a Szputnyiknak, a Hosszabbik út után pedig a következő előadása is ifjúsági előadás lesz színházi nevelési programmal. Az egyenes visszacsatolás, a nézők egyértelmű és közvetlen reakciója, és a történetmesélés aktusa az, ami igazán motiválja a rendezőt. Minél nehezebb körülmények közt élő gyerekeknek játszanak, annál hálásabbak a  fiatal nézők a rájuk szánt koncentrált figyelemért. Mivel annyi történettel találkozunk napjainkban, ma nehezebb kiszűrni és megtalálni a valóban jó történeteket, pedig a jó történetekhez mindenképp személyesen tudunk kapcsolódni, és a történet feldolgozása magunkban már maga a nevelés. Az előadás formája TIE ( Theatre In Education) amely formában a színházi jelenetek és a különböző drámapedagógiai formák dramaturgiailag szervesen egy egységet képeznek. Valamint az is jellemző, hogy egy fókusztéma van meghatározva, de ez mindenképp nyitva marad. A TIE előadások mindenképpen kerülik a didaxist és a kész válaszokat, a történeteket magunkban kell befejeznünk, esetleg megválaszolnunk, vagy csak gondolkodnunk a felmerülő kérdéseken, döntési helyzeteken. A Hosszabbik út próbafolyamatára voltam kíváncsi, hogyan lehet próbálni, a közönségre és az improvizációkra ilyen szervesen épülő előadást. Először elkészül maga az előadás, azaz összeáll a Hornby-történet, és utána szabdalják szét közösen a Kerekasztal már tapasztalt alkotói és a rendező. 

Az előadás nem személyeskedik, a nézőktől nem várható el, hogy három óra alatt megoldásokat, személyes sebfeltépegetéseket kövessenek el, ez a felelősség nem nehezedik rájuk. Viszont az utólagos feloldás, esetleg a tanárokkal való közös feldolgozás még a három órán túl is fontos. Egy fesztiválon egy kicsit fals „kirakat-helyzet” jön létre, hiszen a középiskolás osztályon túl mögötte ülünk, mi felnőttek is. A „szakmai” közönség kicsit hamarabb kezd nevetni, talán még bátorító hatással van a fiatalabb nézőkre, akik így szintén hamar feloldódnak. Az előadás tematikájának súlyával együtt mernek-merünk nevetni.

Szenteczki Zita

Tükröződések

Papírhajó, biciklikerék, keménykalap…

Kaposváron a Fő utcát, a Csiky Gergely Színház parkját és a színház épületét kívül – belül ellepik az újságpapírból készült papírhajók. A színházban a hajókon túl virítanak a vörös thonet székek, a legmeglepőbb helyekről, a plafonról lógnak, vagy a lépcsőfordulóban lepik meg az arra csámborgó színházlátogatót. Az újságpapírhalak fekete keménykalapból lógnak, a biciklikerekek bicikliváz nélkül díszelegnek. Az 1920-as éveket idéző képkeret egy színházi ülőalkalmatosság tartozéka. Minden csoda Hatvani Mónikának és alkotótársának Bati Nikolettának köszönhető, és természetesen az egész Csiky Gergely Színháznak. A kaposvári Csiky Gergely Színház apró és alkotói rendetlenségben úszó műhelyében keresem meg Hatvani Mónikát. Míg beszélgetünk, addig is ég a munka a kezében, papírokat vág, hajtogat, ragaszt. 

A 7. Kaposvári Assitej Gyermek – és Ifjúsági Színházi Biennálé díszletének és arculatának alappillére az újrahasznosítás. Így lesz a főmatéria az újságpapír és az olyan, főleg színházi tárgyak, amiknek már meg van a saját történetük és múltjuk. Ezek a díszletek mesélni tudnak. Az újrahasznosítás nem csak a díszletek matériájában jelenik meg; a régi logó (egy ablakon kikacsintó kisfiú) látható az új logóban. Ráközelítünk a kisfiú arcára, egészen a szembogaráig, ahol pedig az ablak tükröződik, amin a kisfiú kitekintett. Most az ablak tükröződik vissza a kisfiú szemében. A szembogár visszaköszön a biciklikerekekben. A hajók főleg a színházon belüli eligazodásban segítenek, de egy óriási hajó is díszeleg a színház parkjában, ennek a hajónak a közepén egy lyuk tátong, ahová a gyerekek bedughatják a fejüket és megörökíthetik magukat a fesztivál papírhajóján.

Hatvani Mónika és Bati Nikoletta designja kitör a színház falai közül. A parkon túl, a város is benépesül a fesztivál idejére különböző csodálatos helyszínekkel; mesebolt, ládafia bábműhely, játéktár, csúzlizda… itt is minden szín, betűtípus és grafika a kreatív és ízléses alkotópárosnak köszönhető.

Szenteczki Zita Zsuzsanna, Színház és Filmművészeti Egyetem, bábrendező II. évf.