Kő, papír, olló
Pass Andrea drámája
annak ellenére, hogy rengeteg kamasz-problematikát vet fel (talán kissé túl
sokat is) elsősorban a továbbtanulás problematikáját dolgozza fel a tantermi
színház keretei közt. Rendkívül nehéz tizennyolc éves korban eldönteni. hogy
akkor mi is legyen az a bizonyos hogyan tovább. Szerintem ezért is tolódik ki
ennyire a továbbtanulásunk, mert tizenéves fejjel még szinte képtelenség
dönteni a bizonyos egy és véglegesről. A dráma olyan kérdéseket feszeget, amik
elengedhetetlenek egy ifjúsági biennálén. A hogyan és hova kérdéskörét, a
barátság és az itthon maradás kontra külföldön tanulás dilemmáját, az önkép az
önelfogadás kálváriáit és persze az örökérvényű és elengedhetetlen szerelem
bonyodalmát sűríti egy tanóra (45perc) keretébe.
Stork Natasa, Porogi
Ádám és Ötvös András színészi jelenléte és természetessége és már–már civilsége
zavarba ejtően hiteles és pontos. Minden szavukat elhiszem, mert tökéletesen
megteremtik-élik az érettségizők korában lévő kamaszokat. Az előadás színház
nevelési részével a Biennálé fesztivál-jellege miatt ismét furcsa helyzet állt
elő: miután az első 45 perc, maga a színházi előadás véget ért, és meg lettek
szólítva a gyerekek, totális némacsend állt be a meghívott osztály tagjai közt.
Talán a szakmai közönség jelenléte frusztrálta őket. Bár kétségtelen, hogy maga
az előadás hirtelen és váratlanul ért véget, amihez nehéz volt kapcsolódni. Akárhogyan
is, mi, a „szakmai közönség” távoztunk, s ezzel remélhetőleg megsegítettük egy
felszabadult beszélgetés megszületését.
Szenteczki Zita
