Ééééés....tessék!

Csapatban

A kaposvári színészbüfében ülök. Az egyébként zsibongó-zsongó tér most majdnem üres, az egyik asztalnál Hajnal - pár perccel korábban még Világszép nádszál esküdt ellensége a Csiky színpadán - a másiknál egyetemista bábszínészek, rendezők, marosvásárhelyiek és budapestiek, Árgyélusról folyik a szó, fölöttünk zajlik a fesztiválnyitó. A felolvasó színház szövegén dolgoztam, Lutz Hübner általunk Becsületbeli ügyre keresztelt darabján. Szerdán bemutató.

 

A szombati érkezés, az ismerkedő drámajátékok - ahol kiderül, kinek volt gomba a jele az oviban, kinek inkább bor, mint sör, inkább göndör, mint egyenes – után nekivágunk a darabnak. Németh Ákossal olvasunk, lassan, szinte mondatról mondatra megállva, kérdezve. Honnan jön az indulat, ami arra vezeti a tizenkilenc éves Cemet, hogy kegyetlenül megölje a lányt, akihez egészen addig próbált közel kerülni? Ő és a barátja németnek vagy töröknek tartják inkább magukat, s hol húzódnak a nemzetiségi, kulturális, identitásbeli különbözőségek határai? Asszimilációs drámával, szerelmi tragédiával, bűnhődéstörténettel vagy krimivel foglalkozunk?

A válaszokat kis csoportokban keressük. Színészek, egy - vagy két - rendező és egy dramaturg dolgozik együtt. Érdekes műfaj a felolvasószínház, nem a nagy színpadi mozgásokról szól, mert a színészek kezében még ott a szöveg, a hangsúly a verbalitásra kerül, és a feszültségre, ami a jelzett vagy kimondott, de el nem követett, meg nem jelenített cselekvések között keletkezik.

Mi mégis megpróbálunk kilépni a statikusságból, néhány gesztus - egy érintés, egy elkapott tekintet – fontossá válik. Mivel napközben előadásokat nézünk, az éjszaka marad a próbáknak. Vasárnap este. A vendégek már elmentek, a nagyvilágítást lekapcsolták a nézőtéri büfében, egy-két lámpa pislákol csak. Félhomályban két ember ül szemben, de távol egymástól. Egyikük rendőrségi szakértő, a másik gyilkos. Valamelyikük most feláll, lassan közel megy, és, ahogy megsimítja a másik arcát, ha csak egy pillanatra is, megértik egymást.

Varga Zsófi

Ahol hely van

Amikor az ember színházi büfében – leánykori nevén: színésztársalgó – vendégeskedik, ritkán és sokára tud csak szabadulni attól a rendkívül nyomasztó érzéstől, hogy rossz helyen áll. Ül. Van. És rossz pohárból iszik és rossz italt. Mert valakinek a helyén és mert valakinek a poharából és mert valakinek a, mondjuk, kávéját. Így van ez mindig, mindenkor és mindenütt, szabályt erősítő kivétel nincsen.

Hacsak nem a kaposvári színház büféje – leánykori nevén: színésztársalgó – az idén májusban, a magyar gyerek- és ifjúsági színházak biennáléján. Itt most minden újságpapír: hajók, csákók, lámpaernyők, kisebb és nagyobb ezek és azok mindenfelé – átalakult, megváltozott, megfrissült, ami átalakulhatott, megváltozhatott, megfrissülhetett. A kaposvári színház nem helyet ad a biennálénak, hanem otthont. Vendégotthon a kaposvári büfé, a kaposvári színház, a kaposvári Fő utca: a magyar gyerek- és ifjúsági színházak vendégotthona. Harmadnapja élvezzük.

Cserébe nézünk és figyelünk, naplót írunk és szakmailag beszélgetünk, felolvasószínházat csinálunk és ott vagyunk mindenhol – ahol hely van. Mi, színművészetisek, Budapestről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről. A feladatok komolyak. Mi szépek vagyunk és okosak. Van egy kis humorunk is. A hangulat jó.

Markó Róbert

Tükröződések

Papírhajó, biciklikerék, keménykalap…

Kaposváron a Fő utcát, a Csiky Gergely Színház parkját és a színház épületét kívül – belül ellepik az újságpapírból készült papírhajók. A színházban a hajókon túl virítanak a vörös thonet székek, a legmeglepőbb helyekről, a plafonról lógnak, vagy a lépcsőfordulóban lepik meg az arra csámborgó színházlátogatót. Az újságpapírhalak fekete keménykalapból lógnak, a biciklikerekek bicikliváz nélkül díszelegnek. Az 1920-as éveket idéző képkeret egy színházi ülőalkalmatosság tartozéka. Minden csoda Hatvani Mónikának és alkotótársának Bati Nikolettának köszönhető, és természetesen az egész Csiky Gergely Színháznak. A kaposvári Csiky Gergely Színház apró és alkotói rendetlenségben úszó műhelyében keresem meg Hatvani Mónikát. Míg beszélgetünk, addig is ég a munka a kezében, papírokat vág, hajtogat, ragaszt. 

A 7. Kaposvári Assitej Gyermek – és Ifjúsági Színházi Biennálé díszletének és arculatának alappillére az újrahasznosítás. Így lesz a főmatéria az újságpapír és az olyan, főleg színházi tárgyak, amiknek már meg van a saját történetük és múltjuk. Ezek a díszletek mesélni tudnak. Az újrahasznosítás nem csak a díszletek matériájában jelenik meg; a régi logó (egy ablakon kikacsintó kisfiú) látható az új logóban. Ráközelítünk a kisfiú arcára, egészen a szembogaráig, ahol pedig az ablak tükröződik, amin a kisfiú kitekintett. Most az ablak tükröződik vissza a kisfiú szemében. A szembogár visszaköszön a biciklikerekekben. A hajók főleg a színházon belüli eligazodásban segítenek, de egy óriási hajó is díszeleg a színház parkjában, ennek a hajónak a közepén egy lyuk tátong, ahová a gyerekek bedughatják a fejüket és megörökíthetik magukat a fesztivál papírhajóján.

Hatvani Mónika és Bati Nikoletta designja kitör a színház falai közül. A parkon túl, a város is benépesül a fesztivál idejére különböző csodálatos helyszínekkel; mesebolt, ládafia bábműhely, játéktár, csúzlizda… itt is minden szín, betűtípus és grafika a kreatív és ízléses alkotópárosnak köszönhető.

Szenteczki Zita Zsuzsanna, Színház és Filmművészeti Egyetem, bábrendező II. évf.