Amikor az ember színházi büfében – leánykori
nevén: színésztársalgó – vendégeskedik, ritkán és sokára tud csak szabadulni
attól a rendkívül nyomasztó érzéstől, hogy rossz helyen áll. Ül. Van. És rossz
pohárból iszik és rossz italt. Mert valakinek
a helyén és mert valakinek a
poharából és mert valakinek a,
mondjuk, kávéját. Így van ez mindig, mindenkor és mindenütt, szabályt erősítő
kivétel nincsen.
Hacsak nem a kaposvári színház büféje –
leánykori nevén: színésztársalgó – az idén májusban, a magyar gyerek- és
ifjúsági színházak biennáléján. Itt most minden újságpapír: hajók, csákók,
lámpaernyők, kisebb és nagyobb ezek és azok mindenfelé – átalakult,
megváltozott, megfrissült, ami átalakulhatott, megváltozhatott,
megfrissülhetett. A kaposvári színház nem helyet ad a
biennálénak, hanem otthont. Vendégotthon a kaposvári büfé, a kaposvári színház,
a kaposvári Fő utca: a magyar gyerek- és ifjúsági színházak vendégotthona.
Harmadnapja élvezzük.
Cserébe nézünk és figyelünk, naplót írunk és
szakmailag beszélgetünk, felolvasószínházat csinálunk és ott vagyunk mindenhol
– ahol hely van. Mi, színművészetisek, Budapestről, Kolozsvárról,
Marosvásárhelyről. A feladatok komolyak.
Mi szépek vagyunk és okosak. Van egy kis humorunk is. A hangulat jó.
Markó Róbert
Markó Róbert
