kedd, május 6

Ugrott a Szilveszter?


A Kerekasztal és a Szputnyik koprodukciójaként született a Hosszabbik út című színházi nevelési program, a rendezővel, Gigor Attilával beszélgettem. Ebből a beszélgetésből kiderült, hogy Gigor Attilát most leginkább ez a színházi forma és korosztály érdekli. A közelmúltban tantermi előadásként rendezte meg az Antigonét a Szputnyiknak, a Hosszabbik út után pedig a következő előadása is ifjúsági előadás lesz színházi nevelési programmal. Az egyenes visszacsatolás, a nézők egyértelmű és közvetlen reakciója, és a történetmesélés aktusa az, ami igazán motiválja a rendezőt. Minél nehezebb körülmények közt élő gyerekeknek játszanak, annál hálásabbak a  fiatal nézők a rájuk szánt koncentrált figyelemért. Mivel annyi történettel találkozunk napjainkban, ma nehezebb kiszűrni és megtalálni a valóban jó történeteket, pedig a jó történetekhez mindenképp személyesen tudunk kapcsolódni, és a történet feldolgozása magunkban már maga a nevelés. Az előadás formája TIE ( Theatre In Education) amely formában a színházi jelenetek és a különböző drámapedagógiai formák dramaturgiailag szervesen egy egységet képeznek. Valamint az is jellemző, hogy egy fókusztéma van meghatározva, de ez mindenképp nyitva marad. A TIE előadások mindenképpen kerülik a didaxist és a kész válaszokat, a történeteket magunkban kell befejeznünk, esetleg megválaszolnunk, vagy csak gondolkodnunk a felmerülő kérdéseken, döntési helyzeteken. A Hosszabbik út próbafolyamatára voltam kíváncsi, hogyan lehet próbálni, a közönségre és az improvizációkra ilyen szervesen épülő előadást. Először elkészül maga az előadás, azaz összeáll a Hornby-történet, és utána szabdalják szét közösen a Kerekasztal már tapasztalt alkotói és a rendező. 
Az előadás nem személyeskedik, a nézőktől nem várható el, hogy három óra alatt megoldásokat, személyes sebfeltépegetéseket kövessenek el, ez a felelősség nem nehezedik rájuk. Viszont az utólagos feloldás, esetleg a tanárokkal való közös feldolgozás még a három órán túl is fontos. Egy fesztiválon egy kicsit fals „kirakat-helyzet” jön létre, hiszen a középiskolás osztályon túl mögötte ülünk, mi felnőttek is. A „szakmai” közönség kicsit hamarabb kezd nevetni, talán még bátorító hatással van a fiatalabb nézőkre, akik így szintén hamar feloldódnak. Az előadás tematikájának súlyával együtt mernek-merünk nevetni.

Szenteczki Zita