A Kuruttyoló békakirály
meséje számomra eddig ismeretlen történet volt. Ennek orvoslására látogattam
meg Tarján Veronika és Mogyoró Kornél előadását. Ketten ülnek a színpadon,
körülöttük hangszerek garmadája. Leginkább dobok. Elindul a mese Veronika ének-
és beszédhangján, Kornél zenei kíséretével. Az előadásból áradt a szeretet, és
az a vágy, hogy boldoggá tegyék a hallgatókat. Engem leginkább a dalok és a
Fekete boszorkány története vonzott be, a roma származású kisbékákról (akik egész
nap buliztak) nem is beszélve. Az
előadás után Kornéltól megtudhattuk, hogy melyik hangszernek mi a neve, amiknek
kitalálásában a gyerekek lelkes résztvevői voltak.
Ez a két csupaszív ember
végig egymással volt lélekben, amíg szórakoztatták a gyerekeket, és én személy
szerint mindig örülök, ha ilyet látok színpadon.
 |
| Kuruttyoló békakirály |
Délután, napsütés, fagyi
a kézben, sétálóutca. Már messziről látom és hallom a gólyalábas
utcazenészeket, akik egy gólyaláb nélküli dudással teszi jókedvűvé az
ottlévőket. Teljesen spontán, nagyon felszabadító. Megérkezik egy hölgy, aki
határozottan, de nagyon édes modorban vonja magára a figyelmet, egyúttal
távozásra kéri az óriás népséget. Écsi Gyöngyi már szerepben van, barátkozik a
nézőkkel, megszólítja a gyereket. Szőlőszem Kálmán meséjét egyedül adja elő a
színpadon… várjunk csak, tévedés!
 |
| Écsi Gyöngyi |
A bábok mellett a hallgatóság kisebb tagjait
hívja fel a színpadra, hogy segítségére legyenek a történet továbbvitelében. Az
az érzése az embernek, hogy ez nem szerep, amit játszik, hanem ez a hölgy
ilyen, a maga egyszerű, de végtelenül bájos előadásmódjában. Szülőket és
gyerekeket egyaránt jókedvre derítő vicceit, mint egy ajándékcsomagot
továbbvittem magammal a napom hátralévő részében is.
Pájer
Alma
