Hétköznapi
agresszió. Így fogalmazta meg a Csöngő című ifjúsági előadás írója és
rendezője, Kiss Márton, történetének lényegét. Két kamasz fiú meggyilkol egy harmadikat,
aki osztálytársuk és barátjuk. Az indíték: idegesítő a pofája. Az eset
megtörtént, a fesztivál helyszínén, Kaposváron, 2008-ban.
Az egyik srác, Dan
(Ruszina Szabolcs), Eichmannra hajazó fizimiskával és tökéletes közönnyel ölni
akar, de nem, mint Raszkolnyikov, hogy megtalálja a benne rejlő Napóleont. Ad hoc-nak
tűnő életcélja az, hogy bizonyítsa alkalmasságát az idegenlégióba - ennek válik
áldozatává Kris (Mészáros Tamás), a „lombikpatkány” – azzal csúfolják barátai,
hogy lombikban született. Kris izzadtságszagú törleszkedése, mindent felülíró
vágya arra, hogy tartozzon valahova, tanárai és kortársai kiszolgáltatottjává
teszi. A második srác, Mike (Szanitter Dávid) igazi csatlós karakter, szolgál
és üt, ha kell. Az előadás nem lélektani realista. Érezzük a karaktereket, de
nem értjük a motivációjukat. A tér irreális - Polgár Péter munkája. Egy hullámzó
vizet ábrázoló hatalmas fotó előtt – a srácok a Csöngő nevű folyó partján
isznak, fogadnak és ölnek – kis plexi padokkal oldanak meg minden szükséges
színváltást: a töri órától a facebook chatig. És közben kissé irritáló,
hangulatfestő zajok teszik igazán bizarrá az előadást. A gyilkosságot az
áldozat meséli el. A nézők felé fordulva beszél korábbi álmáról, amiben
meglátta már saját halálának minden momentumát, csak épp akkor nem vele történt
meg. Saját halálom, mint déja vu.
Az előadás végén a
cellában járkál a két fiú, de nem tudjuk meg, mi történik bennük. Hiszen
mindegy is. A fiúk, Akárkik. Bárkik lehetnének.
Gábor
Sára
Színház-
és Filmművészeti Egyetem
